Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A család melege

2017.11.22

A család melege

 

 Ugyan egyre jobban érezte a hideget, de még nem remegett, nem találta elviselhetetlennek. Azonban felébredt miatta, mert fázott. Megkereste a takaró alá rejtett ruháit és még alatta felhúzta azokat a ruhaneműket, amelyek közvetlen érintkeznek a testével. Amint ezzel végzett, kipattant az ágyból és a még testétől átmelegedett takarót ráterítette kislányára. Bízott abban, hogy nem ébred fel még, mert nem akarta, hogy ébredés után rögtön a hideg mellett, egy másik nagy ellenséggel is farkasszemet kelljen néznie, az éhezéssel. Lassan kiment a konyhába, amit még néhány évvel ezelőtt arra használtak, amire tervezték, amire egy konyha való. Mára azonban ez a helyzet megváltozott. A szegénység megváltoztatja az embert, néhány szokását elfelejti, míg közben új szokásokat vesz fel. Például nem akkor eszik, amikor éhes, hanem akkor, amikor van mit. Persze akkor is előbb a gyereknek ad, mert minden nyomor ellenére, első a gyerek. Amikor kis lakásán az átépítést megkezdték, nem tudtak mindent befejezni, csak a legfontosabb dolgokra jutott abból a kevés pénzből, ami akkor rendelkezésükre állt. Nem is tervezték ezt másképpen, mert arra gondoltak, hogy majd apránként befejeznek mindent, csak a gyereknek jó legyen. Azóta minden megváltozott. A gyár bezárt, szűkös hónapok jöttek, majd egyszer csak egyedül maradt élete értelmével, a kislányával. Minden úgy maradt, ahogyan még egykor a párjával ideiglenesen befejezettnek tekintettek. A kívülről vakolatlan, hőszigetelés nélküli falak soha nem okoztak fejfájást, de azt szégyellte, hogy a fürdő és a WC sem készült el teljesen. Vagyis mindkettő szinte használhatatlan. Mára már ennek sincsen semmi jelentősége. Ez zavarja a legkevésbé. Megtanult beletörődni a rosszba, az elviselhetetlenbe, a nyomorba. Mindezt úgy, hogy ebből a gyerek a lehető legkevesebbet sem vegyen észre. De ma, ennek is vége szakad. Talán örülnie kellene, talán mérgesnek kellene lennie, talán okolni kellene valakit, talán sírnia kellene, de nem. Most még nem roppanhat össze, nem állhat ki az utcára, hogy kikiabálja magából a bánatát, hogy kimondja az igazat, hogy minden rossz, minden élhetetlen, ami ebben a faluban, vagy a megyében, vagy akár az egész országban folyik. Azt sem tudja eldönteni, hogy mit kellene éreznie. Pedig tanult asszony, aki saját akaratán kívül került ebbe a helyzetbe. Volt jó munkája, ahol megbecsülték, volt egy párja, akivel szerették egymást, egy kis háza, ami ugyan öreg volt, de eltervezték, hogy szépen felújítják, majd sorban minden lassan a ködbe veszett. Csak kislánya maradt, aki erőt és kitartást adott neki, hogy éljen.

  

 

 

Kedves olvasóim!

Mától ez a lap teljes egészében nem lesz elérhető, de ha kíváncsi a történet folytatására, a hamarosan megjelenő novellás gyűjteményemből megismerheti a teljes történetet.

Figyelem! Hamarosan!

Színes virágcserepek!

nevtelen1.jpg